Werksztori

ELŐZMÉNYEK
A film a Magyar Halivud Filmklub tagjainak 2005-2006-os közös filmje.
Ennek igazából az volt a célja, hogy kiderítsük, mit is tudunk együtt, és hogy legyen egy hivatalos közös filmje a klubnak.
Másfelől ez egy technikai és összefogási demonstráció. Ezzel kívánjuk felhívni a figyelmet más filmes csapatoknak és egyéni amatőr filmeseknek arra, hogy egy film elkészítéséhez nem feltétlenül fontos a csúcstechnika és a csillagászati költségvetés: ha filmezni szerető emberek összefognak, akarattal, elhivatottsággal, készülhetnek látványos és érdekes amatőr filmek.

TÉMAVÁLASZTÁS
A projekt virtuálisan kezdődött, a halivud.hu oldalain. Sok-sok szinopszis után volt egy szavazás, hogy melyik legyen.

Igazából nagyon megoszlottak a vélemények. Végülis egyiket sem választottuk, illetve az egyik receptjét felhasználva, a kezdeményezést, vezető szerepet magamhoz ragadva önkényesen, a demokrácia mellőzése mellett döntöttem a végső téma mellett. Figyelembe vettem azt is, hogy ez lényegében egy egy helyszínen leforgatható téma volt.

tanulság: néha az ember kénytelen magához ragadni a kezdeményezést és vállalni a felelősséget a projektért - a demokrácia nem mindig működik a filmezésben.

FORGATÓKÖNYV (firstdraft), JELMEZEK - ELŐKÉSZÜLETEK
Ezután írtam egy 0.verziós forgatókönyvet, feltettem a weben egy titkos helyre, és a jelentkezőknek szétküldtem. A jelentkezők, mind az összes szereplő, mind az egyéb résztvevők a halivud.hu oldalán jelezték részvételi szándékukat.

Aztán jött egy első közös találkozó, ahol bemutatkoztak a szereplők, meg a többiek. Ez fontos volt, nagyjából lejött, hogy kinek milyen karakter állna jól, és egyéb történetbeli szempontokat is felhoztak a szereplők, és ennek alapján újraírtam a forgatókönyvet. 1. változat. Aztán ezt megint szétküldtem.

Közben mentem jelemezeket keresni. Forrásaim voltak: MTV jelmezkölcsönző (egy felső, plusz bakancsok), kínai piac-bolt (kések, bőrszíjak, cipők), ismerősök (a pilóta felsőrésze), secondhand boltok (Lara ruhája), egyéb bódék (fejkendő) - plusz kinek milye volt - hozta a magáét.

PRÓBÁK
Aztán elkezdtünk próbálni. Először csak az összeszokás kedvéért felolvasgattuk a szöveget. Későbbi próbákon már volt, hogy jelmezt és mozgást is próbáltunk, így a forgatási napon már mindenki tudta a dolgát.

tanulság: nagyon jó, ha összejártok, találkoztok egy projekt elején. Itt megtudható, hogy kitől mire lehet számítani, mennyire fog rendesen jönni forgatni, próbálni. Illetve van még lehetőség a szereplőkre lehet szabni a történetet - karaktereket.

FORGATÓKÖNYV v2.x
A forgatókönyv: megszületett a 2. változata a könyvnek, 2-3 hét múlva forgatunk. Ebbe Andi is besegített, ha nagyon elakadtam. Ennek kapcsán történt némi nézeteltérésem Vectorral, aki az összes utómunkát csinálta. Mit mondjak, beismerem: megsértődtem, amikor egy egész jelenet létjogosultságát kérdőjelezte meg, miközben én úgyéreztem, hogy jobban tudom. Végül ő engedett, és megegyeztünk, hogy mindenki a maga területével foglalkozik és nem a máséval: én a sztorival, ő az utómunkával és a technikával. Ezzel tehát az együtt dolgozás egyik nagy veszélyét sikerült elkerülni.

tanulság: mindenki foglalkozzon a maga területével többnyire - sok kellemetlen vitától kímélhetitek meg egymást. Persze, ha valami katasztrófális dolog van kilátásban - szólni kell.

FORGATÁSI NAPOK
Két forgatási nap következett, két egymás utáni vasárnapon.
Ezzel egy apró gond volt: egyiknap az egyik típusú, másik nap egy másik típusú kamera tudott jelen lenni. Különböző színű képek - különbőző utómunkabeállításokat igényelnek.

Aztán a második napon volt egy érdekes dolog: Salgótarjánban, Vector stúdiójában forgattunk, amikor az egyik szereplőnek el kellett mennie. Ezt előre bejelentette, de valahogy úgy alakult, hogy jobb híján nekem kellett autóval visszavinnem Budapestre. Ezért volt jelenet, amin én mint rendező, ott sem voltam. Ezért lett olyan elharapott a film vége. (Emiatt volt olyan snitt is, amin a szerepemet valaki más játszotta, dublőr he-he)

Mivel rajzolni nem tudok, és időm is kevés storyboard nem igazán volt. (Sotyboard meg mégkevésbé.) Néhány beállítás volt csak, azokat kellett váltogatni. A többit "teátrálisra" vettük jobbára. Volt ahol elképzelésem se volt. Kameramozgás pedig a blubox miatt nem nagyon lehetett - majd az utómunkában.

tanulság: kell storyboard. Ha nincs türelmed snittenként, akkor legalább nagyjából, a főbb motívumokat, képeket, beállításokat (valamiért utálom ezt a szót). És próbáld meg kigondolni a dolgokat előre.

UTÓMUNKA
A durva vágás 2 nap alatt megvolt. Ez elég volt ahhoz, hogy legyen a kezünkben egy filmanyag, ami alapján csinálhatjuk az utószinkront. Mit ad isten: hát az egyik szereplőnek mellékesen hangstúdiója van (Musicland), így ott vehettük fel.

Ezekután hónapok kitartó munkájával elkészítette Vectorunk a film virtuális hátterezését. Ezzel belátható közelségbe került a várva várt premier napja...

Nádasi Péter / Halivud Estevez