hirdetés

hirdetés
Bejelentkezés..

Legutóbb nézted


Kapcsolat az ördöggel

8 szekvencia ? a forgatókönyvírás Aranycsapata!

8 szekvencia ? a forgatókönyvírás Aranycsapata!
Hogyan írjunk közönségfilmet
Ha csak egyetlenegy dologról beszélhetnék a struktúrával kapcsolatban, az minden kétséget kizáróan a szekvenciális írás, pontosabban a 8 szekvencia elmélete és gyakorlata lenne.

Amikor a forgatókönyv szerkezetét, a struktúra fontosságát és felépítését elemzem még az előadásaim elején, számos hallgatóban felvetődnek kérdések, amelyekre ebben a szakaszban még nem kapnak választ. Ilyenkor azt mondom nekik: ?Kérdésed van a szerkezettel kapcsolatban? Majd a szekvenciáknál válaszolok rá! A szekvencia ugyanis minden szerkezeti kérdésre válaszol!? Nem véletlenül nevezem a nyolc szekvenciát szerényen ?Aranycsapatnak?.

Amúgy is úgy gondolom, hogy a szerkezet körül kicsit mesterségesen gerjesztett ez a nagy felhajtás. Ennek és ennek a gurunak az iskolája, X és Y paradigmája, Z strukturális megközelítése. Ez kész paradigma-őrület. Ami talán a nyilvánvaló egyéni szemlélet érvényre juttatásán túl ? ami persze anyagi bevételekké konvertálható ? azt akarja bizonyítani, hogy a forgatókönyv szerkesztését, felépítését hosszan kell tanulni, mert az elképesztően bonyolult és emberfeletti szakértelmet kíván, és jó, hogy eljössz az iskolámba megtanulni, hogy én hogyan csinálom, majd elmész a szomszédba is megtapasztalni, hogy ő hogyan csinálja. A vége pedig úgyis az, hogy nem te, hanem egy stúdió alkalmazásában álló, sokat próbált szakember írja meg az ötletedből a filmet, vagy éppen ő írja át a könyved, mert ő jobban tudja, hogy ezt hogyan is kell.

Elnézést, de kissé elfogult vagyok a szekvenciákkal kapcsolatban, és szentül hiszek benne, hogy működik, mert a gyakorlat többször igazolta már. A történet-szerkesztésben tehetségtelenebb hallgatóim esetében is! Ha a plot fogalmát nem is ismerik, de 8-ig el tudnak számolni. (Egyébként egy forgatókönyvírónak a számoláshoz nem is igen kell több, mint a két keze, azzal is inkább írnia, mint számolnia kell.)

A legfontosabb a szekvenciákkal kapcsolatban, hogy elképesztő erősen képes fókuszálni az író figyelmét, ami a leírtak után majd az olvasó figyelmét fogja ugyanolyan erősen vezetni, és ne feledjük, hogy a könyvünk fölötti döntéshozók, a producerek, a rendezők és a színészek is olvasó emberek! És ha egyszer a fókuszált írás fegyverével ?támadunk?, akkor kicsi az esélyük, hogy megmeneküljenek. Végeredményben ez oda vezet, hogy az írásunk egységes lesz, és nem sok lehetőséget ad arra a többi alkotónak, hogy húzzon, kivágjon belőle, vagy akár csak beleírjon, hiszen azzal felborítaná az általunk oly ügyesen létrehozott stabilan álló építményt. És már az alkotói egónk is ki van elégítve! A művünk szent és sérthetetlen.


A nyolc ? mágikus szám

Csak forgasd el 90°-kal, és máris a végtelent, a teljesség szimbólumát kapod. 8 bolygó van a naprendszerünkben. 8-as a pool biliárdban az a fekete golyó, aminek lelökése a játék végét, a ?világvégét? jelenti. Mágikus szám. Ha ezt csak a háromról és a hétről gondoltad eddig, akkor most bebizonyítom, hogy a 8 is az. A film legalábbis a nyolcakra épül, mind szerkezetében, mind karakterológiai rendszerében. (A karakterekről, és ezen belül az archetípusokról a II. részben lesz szó.) A nyolc, egyáltalán nem utolsó sorban, a zene egyik legfontosabb száma is. Hiszen a nyolc maga az oktáv, ami pedig maga a teljesség. C ? D ? E ? F ? G ? A ? H ? C?! (Később még találkozunk ezekkel a betűkkel, és alapvető jelentésükkel. Egyelőre csak annyit, hogy a sor egy egyensúlyi állapottól egy újabb egyensúlyi állapotig vezető ?képlet?. Általában 8 ütem egy szóló az olyan zeneszámokban, ahol van lehetőség az improvizációra, vagy a 8 lépés sok tánc kulcsszáma is. De ne feledkezzünk meg Bartókról és a nyolcadokról sem!

És ami még fontos és érdekes, hogy a nyolc egy (nem túl kicsi, de nem túl nagy) páros szám lévén lehetőséget ad arra, hogy a kezdő lépés, és az utolsó lépés ?különböző előjelű? legyen. (Ez a konfliktusépítés értékváltásának is alapfeltétele.) A nyolc egy természetes szám, a természet száma, szabályos szám, a szabályos testek közül kettő (az ötből!) is rendelkezik a nyolccal: az oktaéder, ami nyolclapú, és a hexaéder, a kocka, ami nyolccsúcsú test. Ahogyan a természetben ezek a nyolcasok mint kristályformák megjelennek, és szabályosságukkal elkápráztatják a szemlélőiket, ugyanúgy egy filmben is, a nyolc stáció sajátos szimmetriájával és rendjével rabul ejti a nézőket. Egy évszázada! (Ami a belemagyarázást illeti: csak abba lehet belemagyarázni valamit, ami adja magát. Erről McKee egy gondolata ugrik be: ?Ha valami nincs leírva a forgatókönyvben, az lehet, hogy majd hiányzik, de lehet, hogy nem, csak egy biztos, hogy nem lesz benne a filmben.? Én azt gondolom, hogy ezek a dolgok mind-mind benne vannak a 8-ban.)

De vissza az Aranycsapathoz! Valamikor, amikor még a magyarok futballteljesítményét csodálta a világ, az egész világon minden fociértő ember pontosan tudta, hogy mi az a 4-2-4. Négy védő ? két összekötő középpályás ? 4 csatár. Ne kövezzetek meg, nem értek a focihoz, és nem is tudok humorizálni sem ezzel, pedig tudjuk, hogy kis hazánkban a focihoz, a humorhoz és a forgatókönyvíráshoz mindenki ért. A filmírás aranycsapata majdnem olyan, mint labdarúgóinké volt, majdnem: 2-4-2! De a fociban oly gyakran változtatgatott felállásokkal ellentétben a film mindig is nyolc szekvencia volt! Mire ennek a cikknek a végére érsz, pontosan tudni fogod, hogy hogyan kell úgy filmet írni, hogy a néződ mindig ?képben legyen?. Egyszer felírom a 8 szekvencia ?alapképletét?, és biztosra veheted, hogy a kezedben lesz a forgatókönyvírói Bölcsek Köve. Aztán, ha akarod, eldobhatod, de ezt még David Koepp sem teszi meg soha! De kezdjük az elejéről.


"Kezdetben volt a szekvencia"

Minden olyan amerikai tankönyv, ami a szekvenciáról ír, ezzel a sorral indít. Joggal. Még egyszer: a film mindig is 8 szekvencia volt. Nem három felvonás, és nem tizenkét lépés, vagy bármi más, és ennek történelmi okai vannak.

A némafilmmel indult. Kezdetben a filmek egy tekercs hosszúságúak voltak, ami úgy 15 perc filmidőt jelentett. Ilyen hosszúságú kisfilmekre ültek be az emberek a mozikba, ennyi ideje volt az alkotóknak, hogy elmeséljenek a nézőiknek egy történetet. (Természetesen itt is Jézus evangéliumi történetei vezettek, majd rögtön utánuk a piramisos-múmiás filmek jöttek.) A képéhségük kielégítésére vágyó férfiak, nők és gyerekek a mozijegyük áráért ennyit kaptak akkoriban. Beültek, sötét lett, lepörgött a film, majd újra kivilágosodott, és ők távoztak. Aztán jöttek másnap, és harmadnap is. És néha az a negyedóra nem is volt elég, hogy annyit mondjon el a film, amennyit szerettek volna vele az alkotók, és a sűrítés már nem volt járható út. (Gondoljunk csak az első bakelitekre, amelyek súlyos szimfóniákat hordtak barázdáikban, miközben zeneszerzőjük feltehetőleg forgott a sírjában, mert az egyes tételek tempója bizony alaposan megnőtt ezekben az időkben.) Kézenfekvő volt a megoldás: többrészes filmek születtek. Napokon keresztül lehetett megtekinteni egy történetet, például Máté evangéliumát, de az egyes napi részek ugyanolyan hosszúak voltak, mint eddig. Ha úgy vesszük, ez volt a televíziós sorozat őse!

Majd egy napon ezek a sorozatok egy este alatt kerültek vászonra: megszületett az egészestés némafilm. Nem kellett egy héten át moziba járni, elég volt a hét egy napján. Egy heti adagot levetítettek egyben. Pontosabban tekercsekre bontva. És már akkor is a kb. két órás filmhosszban gondolkodtak a gyártók, ez nyilván az ember életritmusához igazodik valahogy, ennyi az az idő, amit egy helyben ülve el tudunk viselni, anélkül, hogy ennénk, innánk, vagy kimennénk a mosdóba. (A multiplexek a legutolsó kivételével már a többi igényeinket is képesek kielégíteni puha foteljeikkel.) Ehhez edződtünk a miséken, nyilvános kivégzéseken, és a színházi előadásokon. Azért egy rövid ideig még nem volt minden tökéletes. Ugyanis nyilván anyagi okokból csak egy vetítőgép volt, ugyanakkor a filmek a maguk 120 percével, azaz 8×15 percnyi hosszúságukkal bizony kényszerű sötét szüneteket eredményeztek az egyes tekercsek cseréinél. Ilyenkor a nézők három dolgot tehettek: csendben, unottan üldögéltek, csókolóztak, vagy megbeszélték, hogy mit is láttak eddig. Hogy mi következik, arra még nem igen voltak felkészítve. Nem volt meg bennük az az izgalom, amit a folytatásos tv-műsoroknál már olyan jól ismerünk, amikor egy-egy epizód a végéhez ér. Ekkor még nem volt az egyes tekercsek végén az ún. hook, a horog, ami a nézőt a folytatásra felajzva hagyja ott, tűkön ülve, a folytatásért epekedve. Mellesleg az, hogy az írók úgy írják meg az egyes 15 perc hosszúságú, azaz egy tekercsnyi filmeket, hogy azok ilyen függő kérdéssel érjenek véget, természetesen magyar ember ötlete volt, Hevesy Iváné.

És ez így ment egy ideig: egy vetítőgép, és hozzá 2 teljes órányi film, 15 perces részekre bontva, azaz pontosan nyolc tekercs. Képzeljük magunkat a szegény mozigépész helyébe. Betódul a jónép, és egy romantikus filmet akar, vagy még inkább egy vígjátékot, hiszen egész álló nap egy futószalag mellett görnyedt, és most szórakozni vágyik. Az öreg gépész kapkod, a vetítőinas meg nem figyel eléggé, és kész a baj: a film végével kezdődik a vetítés, majd egyre lassuló tempóban eljut a néző a kezdésig, miközben érthetetlen fordulatok tarkítják a történetet. És a zongorista felesége lesz csak boldog. Tojás, répa, saláta. Hogy ez ne fordulhasson elő, mindössze két egyszerű dolgot kell tenni. 1. Sorrendben megjelölni az egyes tekercseket: A, B, C, D, E, F, G, H. 2. Olyan inast alkalmazni, aki tud olvasni. És megszületett a szekvencia. És ma is ez a szekvencia, nem számít, hogy a tekercsek hosszabbak is lehetnek, vagy hogy összeragasztják őket, és az sem, hogy digitális kópiát vetítenek. A filmek ma is negyedórányi kisfilmekből állnak össze!

És mi van a 3 Act-tel?

Akkor miért beszélünk róla annyit? Mert a film egyszer csak megszólalt. Balázs Bélát idézve szerencsére csak azután, hogy kialakította sajátos képi nyelvrendszerét. Ennek ellenére majdnem ?betett? neki a hang. Mint ahogy betett sok némafilm-sztárnak is, akikről kiderült, hogy pöszék, vagy raccsolnak, vagy éppen olyan elviselhetetlen a hősszerelmes akcentusa, hogy a hölgyek nem hogy beleszeretnének imádott ideáljukba, de egyenesen kacagva fütyülnék ki őket a vászonról. De ahogy probléma volt a szó a színészeknek, úgy probléma volt a forgatókönyvíróknak is. Nem tudtak dialógust írni, hisz sosem tették, ők a képek írásának mesterei voltak, a szó nem az ő fegyverük volt. És ekkor Hollywood New Yorkhoz fordult segítségért. Azokhoz az írókhoz, akik a szavak, mondatok, és dialógok professzorai voltak, a Broadway íróihoz. Azok jöttek is jó pénzért filmet írni, és hozták magukkal azt a formát is, amit ők odahaza tartalommal töltöttek meg, a három felvonást. A történetnek legyen eleje, közepe és vége ? mondták ők. Máshogyan nem lehet. És a 3, mint mesebeli szám, kompromisszumot kötött a 8-cal, hozzágömbölyödött. Az első felvonás kettő, a második 4, a harmadik felvonás pedig újra két szekvenciát olvasztott magába.

Így akár át is nevezhetjük a második felvonás 4 akadályát 4 szekvenciává, ugye milyen egyszerű. És a nyolc szekvenciával máris megoldottuk a 2. felvonás-paradoxont is! Mindössze 4×15 perces blokkokat kell írnunk, és ez már sokkal egyszerűbb, mint 60 üres oldalra akár csak ránézni is. Nem utolsó sorban a 15 perc a nézői figyelem fenntartásának pszichológiai határa is.

Tehát egy egészestés nagyjátékfilm nem más, mint 8 szekvencia, azaz 8 db negyedórányi kisfilm. Ennyi a nagy titok! És ezt még azok az európai filmesek is betartják, akik amúgy tagadják a klasszikus iskola téziseit.

Mielőtt a 8 szekvencia jellemzőit egyenként megvizsgálnánk, néhány, mindegyikükre érvényes megállapítást is kell tennünk. Ezek mindegyike kötelező érvényű, az egyes szekvenciák felépítését, tartalmát illetően.

1. Minden szekvenciának saját hőse van. Ez általában a protagonist, de nem feltétlenül.
2. Minden szekvenciának saját célja, saját, egyedi akciója van.
3. Minden szekvenciának saját drámai feszültsége van.
4. Minden szekvenciának saját megoldása van, ez az egész történetet illetően részmegoldás a filmben, egy olyan lezárt probléma, konfliktus, amely egy újabb, nagyobb problémához, konfliktushoz vezet.

Egy szekvencia ma általában 6-8 perctől 13-18 percnyi hosszúságig terjed, de van rá példa, hogy rövidebb, vagy hosszabb szekvenciák adódnak, például egy gyerekeknek szánt 70 perces animációs film rövidebb, egy 140 perces kalandfilm hosszabb szekvenciákból áll. A lényeg természetesen nem a 15 perc hajszálpontos betartása, hanem a szemléletmód, hogy egy dolog legyen a szemünk előtt, miközben a történetünket porciónként meséljük. Sőt, az sem ritka, hogy nem 8, hanem mondjuk 7 szekvencia lesz a filmünk. Ez általában az 5. és 6. szekvencia ?összecsúszásával?, esetleg egy szekvencia teljes kivágásával (ez általában egy fősodort lassító, kerülő mellékszál), vagy az amúgy nem ritkán eléggé megrövidülő 8. szekvencia kvázi 7-be olvadásával adódik. Ez utóbbi eset is inkább egy pár percre rövidülő H-szekvenciát eredményez, mint annak eltűnését, azaz egy rövid utóhangot, megoldást, feloldást ad. Tehát ez nem számtan, nem is mértan, de jó tudni. És bizony a nagyon hosszú filmek, a maguk 3 órányi, vagy még hosszabb idejükkel remek lehetőséget biztosítanak a szekvencia-duplázásnak. Semmi különös nem történik, csak a 2-4-2-ből 4-8-4 lesz.

A szekvenciák az alábbi módon szerveződnek Act-ekbe, mondjuk egy átlagosnak mondható 100 perces filmhosszt, azaz 100 forgatókönyvi oldalt véve alapul:

Act I., 1.-2. szekvencia: 1-10, 10-25
Act II., 3.-6. szekvencia: 25-75
Act III., 7.-8. szekvencia: 75-90, 90-100

Az amatőr és a profi forgatókönyvírót már a treatment szintjén is meg lehet különböztetni, hiszen ha valaki túl kevés, vagy éppen túl sok bekezdésben tálalja a történetét, nagyon valószínű, hogy nem szekvenciákban gondolkodik. A bekezdések száma lehet több, mint 8, sőt, tapasztalataim alapján az a legjobb módszer, ha Syd Field treatment-struktúráját a szekvenciális gondolkodással ötvözzük, így mondjuk egy egyszerű, keretben elmesélt történet esetében, ahol a fő storyban az első és az utolsó jelenetet külön bekezdésben kiemeljük, az Inciting Incidentet, és a 2 Plotot, a Midet, valamint a twistet, és a megoldó subplotot is külön kiírjuk, 18 bekezdést kapunk. Ezek alapján azt hiszem, az a kérdés is érthető, amit a profi forgatókönyvíró tesz fel: ?Hogyan meséljem el a történetem CSAK 120 oldalon?? Ezzel szemben az amatőr író kérdése valahogy így hangzik: ?Hogyan töltsek ki 120 oldalt?? Mivel egyszerre csak kb. 15 oldallal kell törődnöd, ha szekvenciákat írsz, nem kérdéses, hogy a struktúrát illetően nagyon gyorsan profi író lesz belőled.

Talán sablonosnak fogod találni a most következő felsorolást, ami az egyes szekvenciák jellemzői illeti, de hidd el, a nézőket ez nem fogja zavarni, sőt, örülni fognak neki, hogy egy történetet úgy mesélnek el nekik, ahogy azt kell. Tulajdonképpen tudatosan észre sem veszik a formát, ha ügyesen töltöd meg tartalommal, de legbelül, zsigerből persze érzik, hogy mikor minek is kell jönnie. És bizony, ha nem úgy van, akkor csalódnak! Csak a példa kedvéért, a Jurassic Park 2. részében a fennsíkon való szerencsétlenkedés a T-Rex-ekkel egyetlen szekvencia. Ami a legfigyelemreméltóbb, az az írói teljesítmény, ahogy a drámát a trailerben tartja, és befelé csűri-csavarja, ennek része a kötéllel menekítés, vagy az üveglappal való kontaktus végletekig való mesteri fokozása.


...folytatás...

Tóth Róbert

(forrás: Filmírás.hu, a szerző hozzájárulásával)



vissza  


Hozzászólások



Mit szólsz hozzá? Kiegészítenéd valamivel? Gondolatod támadt?

Hiba, elírás esetén inkább üzenj a szerkesztőségnek.

Ha bejelentkezel, te is hozzászólhatsz!