hirdetés

hirdetés
Bejelentkezés..

Legutóbb nézted


Kapcsolat az ördöggel
Figyelem, új kérés-szabály!
Értékeléskor mindig indokolj is. Értékeléskor vedd figyelembe, hogy amatőrfilmről van szó, tehát ne a nagy filmekhez mérd. Azonban ne tűrj semmiféle igénytelenséget. Egyéb etikett, ajánlás: kattints

A túra





Értékelj!



Bejelentette: York Mess

A túra
Készítette:  Gerhát lászló, Vancsa Ferenc, Hoscieszláwszky Henrik F. és V.

Tartalom: Sziasztok! Újfent itt vagyunk a már beharangozott, és látott előzetesünk után végre elkészültünk és elkékültünk a nagy utómunkákban. Ez az első gyermekünk. A tőlünk telhetőt a hatalmas felszerelésünkkel (Panasonic HDC-SX5, és egy saját készítésű kamera dolly-val) megtettük. Egyelőre ez csak egy kísérleti film, amihez forgatókönyvet nem írtunk inkább a napi forgatások kerekítették a történetet. Alapkoncepció csak egy 10 perces autósüldözés lett volna dialogusok nélkül. Úgy gondoltuk, hogy a nem túl bonyolult történet értelmezéséhez elég a képi világ, és a zene. A film készítése közben számos dolgot kellett megtanulni pl: kompozitálás stb. Ez lett belőle. No egy szónak is 100 a vége, várjuk a növényeket (fikuszokat), meg esetleg a pozitív véleményeket.

Izgalmas, korrektül megcsinált, komolyan vett megvalósítás autós üldözéssel.


Műfaj: akció | Hossz: 22 perc | Pontátlag: 8.86 | Ennyi értékelésből: 14


Letöltöm vagy megnézem, azután majd jövök és jól megírom.

Ha rossz a link: (nem található a film)
jelentsd itt a Szerkesztőségnek





<<Vissza a listához


Hozzáfűzés


Ha bejelentkezel, te is értékelheted a filmet!
Hozzáfűzés ehhez a véleményhez



10510. OSSYNI értékelése : 8 pont


Spoiler veszély!

Kép:
Olvasgattam a hozzászólásokat, de olyan alap dolgokat nem említenek, amelyek igencsak alapvető hibáknak sorolható.
A kamera, az egész filmben szinte automatára van állítva a fényerő. Ez megbocsájthatatlan hiba, hiszen akármilyen kis -olcsó- kamerával van véve, egy ilyen manuális funkció a pana kamerákban elérhető, tehát ezt a hibát Rátok hárítom!Ki lett emelve többször is az operatőri munka, nos ezzel sem értek nagyon egyet.
Általában elmondható, hogy jók a beállítások de
1-1 helyen a zoom és a zoom leállása nem túl esztétikus, és míg nem indul be az akció, a remegős kamera sántít, aztán a francot se érdekli az már utána jó.
Sőt had menjek bele kicsit jobban. A kép színezése, filterezése sokszor változó. Maradnék az autó parkolása előtti snitteknél példaként. Míg a kamera visszazoomol ott sokkal fakóbb amikor az autó leparkolt, kameraszöget vált a kép sokkal színesebb. Itt már esztétikusabb, filmesebb a kép, de viszont nincs fényelve, kontrasztolva a kép, megint csak szúrta kicsit a szememet.
Vagy a záró jelenet, ahol szemünk láttára változik át a szín, a kérdés miért?
A hang: hihetetlenül hiányos, és sokszor élettelen.
Karakterek, szereplők: hihetetlenül hiányoltam ha nem is párbeszédet, de életszerűbb lett volna csak 1-1 szó vagy szótöredék, nyögés lihegés. Ha a fejéhez tartja a pisztolyt esetleg egy -állj! Vagy amikor elakad az autó egy egy benyögés -gyerünk már. . . -egyébként ez a jelenet eleve nagyon mű, kompletten.
Vagy a futás, sprintelés után taknya-nyála egyben van, liheg zihál erről 1-1 közelit venni, mindjárt megkétszerezi a vágást ezáltal az akciót is.
Emiatt a hiányosságok miatt kicsit feszültebb, kockább idomú, élettelenebb a film, sokat veszít a dinamikájából.

A karakterek játéka eltűrt volna még ezt azt.
Had említsem meg a vár romok utáni elmenekülést.
Amikor egymásra néznek, vagy egy közelit vagy egy vicces mosoly, vagy egy csúnya beintés vagy valamit ott hiányoltam. Vagy a rossz karakter lőtt volna rá egyet vagy mit tudom én, ott volt egy lyuk.
Apropó viccesség. A karakterduplázás nagyon jóra sikeredett, külön gratulálnék!Az ikres filmekben az ilyen karakterek mindig valamiben bugyuták, vagy valami pluszt ad a filmhez, amit itt nagyon-nagyon hiányoltam. Hiába voltak ikrek, ez a film történetéhez nem tett semmit, így csalódást is okozott. Emiatt is vártam volna valami könnyedebb kicsit viccesebb gegeket.
Egy bakit is észrevettem, az autós üldözésben egy rövidke snittben csak egy ember ül az üldöző autójában
Első filmetekhez képest egyébként átlagtól kiemelkedő munka, gratulálok!
   Hozzáfűzés


1 
10528. York Mess hozzáfűzése


Május 14. -én szombaton 19 óra kezdettel lesz egy nyílvános vetítés a Kemping nevezetű pub-ban.
Ez Budapesten a VII. kerületi Wesselényi utcában található.
Ha van kedvetek gyertek el. Gyalog, mert italozás is várható




10516. Estevez atya hozzáfűzése


Nekem tetszett, hogy nincs duma. A képek beszéltek inkább, csak rontott volna bármi szöveg. Félelmetesebbnek, kegyetlenebb gonosznak néztek ki a rosszfiúk így.


10515. Franky hozzáfűzése


Hello OSSYNI!
Teljesen jók az észrevételeid!Már nagyon vártuk, hogy ki lesz az aki észreveszi, hogy bizony van olyan rész ahol nem két ember ül a kocsiban(Nyílván magunktól nem számolunk be a bibikről:-) ). Gondolom azt a kanyart vetted észre ahol a Corsa behajt az erdőbe és a Capri utána. Igen ez minket is zavar és tudtuk is de sajnos az a helyzet, hogy nagyon sokszor ketten voltunk a Geri barátommal amikor egymást kellett venni. Néha volt, hogy elhoztam a 15-éves lányomat és pl:a várromoknál és még néhány helyen Ő vette a jeleneteket. Ahoz képest nagyon ügyes volt. Nos van még1 kanyar ahol látszik, hogy csak 1 sofőr van:-)Próbálom meggyőzni a kollegát, hogy maszkolja ki feketére az üveget ahogy azt meg is tette 1-2 helyen de már annyi melója van benne, hogy ezt el kell nézzem Neki. Hangok:Nos ebben is teljesen egyet értek, valóban utószinkronozhattunk volna egy csomó mindent(Lépések, zörejek stb. . . ). Nyögések azért akadnak. Párbeszéd:Én javasoltam de leszavaztak:-(Mindent egybevéve a következő produkció már saját zenével és dialógusokkal készül. Köszönjük a hozzászólásod, jólesett:-)


10513. York Mess hozzáfűzése


Ja. . . és nyögések azért voltak meg ordítások lihegések


10511. York Mess hozzáfűzése


Alig vártam, hogy végre valaki megemlítse a színeket.
Szóval, A film eleji színesebb tónusok az idillikus érzetet erősíti, majd amikor elkezdődik a csihi-puhi átvált fakóbb szinekre, a végén mikor hősünk elbattyog vége a veszélynek, ezért finoman feltoltuk a színeket. Ezt már a legelején megbeszéltük, hogy így lesz, talán hogy a tudatalattira is hasson a dolog. Valóban a kamera nagyon sokszor volt automatán
erre nincs mentség én is borzasztó kritikus vagyok, nekem is szúrja a szemem. Sok a beégés. Beszéd nem szerepel a filmben!!! Miért? Mert ez egy törvény volt, egyfajta kihívás. Ksérlet! Egyébként vkinek kifejezetten az tetszett, hogy nincs benne pofázás.
Az elakadás rész kb 5 perc alatt fogant meg ezért ilyen amilyen, igazad van ritmikában tényleg veszít a dolog. Volt egy beintéses felvétel a romoknál, de elvetettük, már nem emlékszem miért. Köszönjük a kritikát bevallom én is ezeket emeltem volna ki. Kivéve amit szánt-szándékkal így is terveztük.


1