hirdetés

hirdetés
Bejelentkezés..

Legutóbb nézted


Kapcsolat az ördöggel
Figyelem, új kérés-szabály!
Értékeléskor mindig indokolj is. Értékeléskor vedd figyelembe, hogy amatőrfilmről van szó, tehát ne a nagy filmekhez mérd. Azonban ne tűrj semmiféle igénytelenséget. Egyéb etikett, ajánlás: kattints

A túra





Értékelj!



Bejelentette: York Mess

A túra
Készítette:  Gerhát lászló, Vancsa Ferenc, Hoscieszláwszky Henrik F. és V.

Tartalom: Sziasztok! Újfent itt vagyunk a már beharangozott, és látott előzetesünk után végre elkészültünk és elkékültünk a nagy utómunkákban. Ez az első gyermekünk. A tőlünk telhetőt a hatalmas felszerelésünkkel (Panasonic HDC-SX5, és egy saját készítésű kamera dolly-val) megtettük. Egyelőre ez csak egy kísérleti film, amihez forgatókönyvet nem írtunk inkább a napi forgatások kerekítették a történetet. Alapkoncepció csak egy 10 perces autósüldözés lett volna dialogusok nélkül. Úgy gondoltuk, hogy a nem túl bonyolult történet értelmezéséhez elég a képi világ, és a zene. A film készítése közben számos dolgot kellett megtanulni pl: kompozitálás stb. Ez lett belőle. No egy szónak is 100 a vége, várjuk a növényeket (fikuszokat), meg esetleg a pozitív véleményeket.

Izgalmas, korrektül megcsinált, komolyan vett megvalósítás autós üldözéssel.


Műfaj: akció | Hossz: 22 perc | Pontátlag: 8.86 | Ennyi értékelésből: 14


Letöltöm vagy megnézem, azután majd jövök és jól megírom.

Ha rossz a link: (nem található a film)
jelentsd itt a Szerkesztőségnek





<<Vissza a listához


Hozzáfűzés


Ha bejelentkezel, te is értékelheted a filmet!
Hozzáfűzés ehhez a véleményhez



10469. Crystalheart értékelése : 6 pont


Nos, egész jó volt. Azaz lett volna, ha egy történet része lenne. Így viszont igazából sok mondanivalója nincs, egyedi vagy ötletes pedig egyáltalán nem. Úgyhogy vonom a szokásos -2 pontom. Egy pontot pedig a néhol zavaróan kézikamerás remegésért és a bakikért.

És még -1 ezekért:
A cím kissé puritán lett, éles kontrasztban áll a nem saját zenével. Ahogy az utána következő autós felvételek is: túl hosszadalmas, percek telnek el csupán a kocsikázással. Olyankor elgondolkodik az ember: ez aztán a túra! A színelés is lehetett volna kicsit jobb, így nagyon digitkamerás homevideó érzetűek a képek. Ja, és a végén hosszú ideig mutatjuk az elvánszorgó főhőst, aki elfelejtette, hogy mindkét rosszarcnak volt mobilja. DD

Ellenben amatőr filmhez képest tényleg jó volt a CGI, bár eléggé látszott, és szintén kontrasztban volt a fluid kameramozgás az igazi felvételekkel. (A 3D-t kellett volna remegtetni, a kézit meg stabilizálni, akkor kb. egy szinten volnának. ) Tetszettek a kameraállások, jó helyeken vágtatok, és a színészekkel sem volt nagy probléma. (Nem szólaltak ugyan meg, de gondolom, szerencsénkre. ) Hanem a menekülés nem volt valami élethű, az életéért nem így fut senki sem, és kicsit talán rémültebb arckifejezést is vág.

Egyébként hol forgattátok?
   Hozzáfűzés


1 
10514. Crystalheart hozzáfűzése


Ez nem rossz ötlet, csak nem az én stílusom A legtöbb filmötletem egyben novellaötlet is kell, hogy legyen, különben elvetem. De ha szereztek bevállalós ősemberjelölteket (mert azért ősembernek nem mindenki hajlandó beöltözni ), ti még megcsinálhatjátok.

Én inkább valami 19. századi sztorira gondoltam, ahol a főhős egy bujkáló forradalmár, az antagonista pedig egy osztrák nyomozó. Lenne benne akció, a személyiségek küzdelme, dráma stb. A Mafilmtől lehetne jelmezt kölcsönözni, onnantól már nem nagy dolog, ha kisfilmről van szó, nem feltétlen kell benne lennie 19. századi településrészletnek. Na majd megírom


10512. York Mess hozzáfűzése


Én a mattepaintinget megcsinálom hozzá Ez lenne a nekem való feladat!


10509. Crystalheart hozzáfűzése


Ez nem rossz ötlet, csak nem az én stílusom A legtöbb filmötletem egyben novellaötlet is kell, hogy legyen, különben elvetem. De ha szereztek bevállalós ősemberjelölteket (mert azért ősembernek nem mindenki hajlandó beöltözni ), ti még megcsinálhatjátok.

Én inkább valami 19. századi sztorira gondoltam, ahol a főhős egy bujkáló forradalmár, az antagonista pedig egy osztrák nyomozó. Lenne benne akció, a személyiségek küzdelme, dráma stb. A Mafilmtől lehetne jelmezt kölcsönözni, onnantól már nem nagy dolog, ha kisfilmről van szó, nem feltétlen kell benne lennie 19. századi településrészletnek. Na majd megírom


10508. Franky hozzáfűzése


Szerintem nem is lenne rossz 2 külön élő Ősember családos filmet ahogy összetalálkoznak stb. . . Mellesleg a mi kis barlangunk egy elhagyatott Volt Ruszki bunkerjárat ami több km hosszú. A környéken vannak érdekes barlangok, vagy direkte betemetett-berobbantott bunkerek amit valamiért el akartak tüntetni a nyílvánosság elől.


10507. Crystalheart hozzáfűzése


Egyébként a környéken ajánlom nektek a Naszályt. Tudod, amin az a hatalmas mészkőbánya van, Vác fölött. 652 méter magas, de nincs körülötte semmi (sasbérc), ezért sokkal monumentálisabbnak tűnik a lábától, mint a legtöbb hegyünk, amit kisebb dombok vesznek körül, nagyon jó távlati képeket lehet csinálni, amit aztán könnyű manipulálni. Van rajta egy tucat barlang, meddőhányó, elhagyatott több tíz méter magas kőfejtő, és szerintem (szóbeli) engedéllyel a hatalmas bányában is lehet forgatni, amikor éppen nem ott túrnak. Én már gondolkodom, milyen filmet lehetne ott forgatni.


10505. Franky hozzáfűzése


Bocsesz. . . Táj:-)


10504. Franky hozzáfűzése


Jól sejted:-)Nem tudom pontosan de mostanság újították fel. Mindenféle rendezvények szoktak lenni de a Sztrogof Mihály barlangja köré már építettek valami vadregényes kunyhósort. De jó helyszínek vannak ha ilyesmi filmet akar forgatni az ember amiben vadregényes tály van.


10502. Crystalheart hozzáfűzése


Ahá, tehát a várrom az egri vár, ha jól sejtem. (Az azért kemény, hogy egy majdnem komplett várat építettek díszletnek anno. )


10501. Franky hozzáfűzése


Építôjelleggel vesszük amiket írtál. Az, hogy most elsiklottál néhány betûn azon meg nem fogunk összeverekedni:-)
Kérdezted a helyszíneket. Nosilisborosjenô, Rám szakadék, Vadaspark, Biatorbágyi borhegyek és Fót. Ha van kérdés nyugodtan ha segíthetünk ezzel bármimben. Üdv:Franky


10496. Crystalheart hozzáfűzése


Öh. . . most én égek, valóban. Odaírtátok, fogalmam sincs, hogy siklottam át fölötte, talán a sok virrasztás teszi.

Ki tudná valaki javítani a pontszámot 8-ra az adatbázisban? DD Máskor kétszer is elolvasom a beharangozó szöveget, nem csak átfutom.


10493. York Mess hozzáfűzése


Ó istenem! bárcsak így tudnék fogagalmazni mint franky barátom


10490. Franky hozzáfűzése


Helló Crystalheart!
Igazából pozitív lereagálásnak tartom a véleményed, mert olyan pozitívan felkavaró impulzusok érhettek a film nézése közben, hogy belefeledkeztél a fent leírtakba és elkerülte a figyelmed, hogy oda van írva(Kísérleti film). :-)Tehát amúgy(Gondolom jól értelmezem)Nálad nincs 10-es számrendszer:-), így simán megtisztelő a nálam ez alapján ki kalkulált maximális 8-pontod:-)És külömben is, mindenki aki egyáltalán megtisztel a kritikájával, hogy egyáltalán végignézte ezt a 22percet külön köszönet. Következő filmünk ezen kritikák tükrében készül.


10487. Crystalheart hozzáfűzése


Szubjektív, mint hogy a mindjárt elvérző ember háromszáz méterrel arrébb káromkodik egy bazi nagyot, hogy Telefon! DD Jól van, nem cikizni akartam, de nem hagyhattam ki.

Sztori nélküli filmre logikus, hogy nem adhatok eleve 8-nál többet, akkor is, ha odaírják előtte. Ha úgy prezentáljátok, hogy techvideó, referencia-film, stb. , már más a helyzet, mondjuk 8-nál akkor sem adnék többet.

A mesterséges képsorok mesterséges kameraremegését Vegasban, de AE-ben is egész jól lehet szimulálni.

Estevez: Nem mondod hogy erdőben


10479. York Mess hozzáfűzése


Elöljáróban megjegyeztük, hogy nem túl bonyolúlt a történet, így sok mondanivalót nem is kell keresni benne. Egyszerű üldözéses kis akció filmecske, nem is akar más lenni. A vfx részével részben egyetértek ezeknek a megvalósítása a rám hárúlt, és bizony képességeim e téren behatároltak.
Másban nem tudok nyilatkozni a többi hiba amiket felsoroltál elég szubjektív.


10470. Estevez atya hozzáfűzése


Erdőben vették fel
Majd még meg kell néznem, csak belepörgettem. Remélem nem erdőben pisztollyal szaladgálós végig.


1